Advent 2020 - Az AGC üzenete


Az AGC Glass Hungary Kft. hagyományőrző módon immár sokadik alkalommal vesz részt a Mosolygós Gyermekekért Alapítvány támogatása céljából megszervezésre kerülő jótékonysági gyűjtésben illetve az ahhoz kapcsolódó adventi ablaknyitásban.




Mint a jótékonysági támogatás keretéül szolgáló adventi vásár elmaradása is jelzi, az idei év  - sajnálatos és váratlan módon – valami mást hozott az emberiség életébe. A COVID-19-világjárvány olyan helyzeteket idézett elő a mindennapi élet szintjén, amelyek még jobban felerősítették az emberekben az összetartozás, a humánusság és segítségnyújtás érzését az élet minden területén. Ily módon a jótékonykodás szerepe különösen hangsúlyossá vált ebben a rendkívüli élethelyzetben.

Vállalatunk függetlenül a vírushelyzettől egész évben különös figyelmet fordít a társadalmi szerepvállalására és több irányba - mint például oktatás, sport, kultúra – nyújt rendszeresen  támogatást. A Mosolygós Gyermekekért Alapítvány patronálása különösen fontos vállalatunknak, mert ez az alapítvány széleskörben foglalkozik a tatabányai és a régióban élő gyermekek és családjaik szociális helyzetével. Örömmel tölt el bennünket, amikor egy rendezvény kapcsán pozitív élménybeszámolót kapunk vagy mosolygós, vidám fotókat láthatunk a gyerekekről, amely visszajelzés megerősítést ad számunkra abban, hogy jó úton járunk és talán jövőbeni dolgozóinkat is köszönthetjük bennük.

Büszkék vagyunk továbbá arra, hogy az alapvető vállalati értékeinkkel egyezően a szociális érzékenység része a cégkultúránknak és kiemelt módon van jelen a munkavállalóink irányába is. Úgy véljük, hogy ezt az értékrendet képviselve egyfajta egyensúlyt és összhangot tudunk fenntartani a mindennapi működésünkben.

Végül, de nem utolsósorban szeretnék az AGC Hungary Glass Kft. vezetősége és munkatársai nevében áldott, békés karácsonyi ünnepeket és boldog, egészségben gazdag új esztendőt kívánni!





Bódig Péter     
Üzletág-igazgató
AGC Glass Hungary Kft.






Tatabánya Pont
Rendezvényszervező és Turisztikai Iroda


Szeretettel várjuk Tatabányán!



 


 


KÖVESSEN MINKET
KÖZÖSSÉGI OLDALAINKON!

FACEBOOK

INSTAGRAM

TWITTER

YOUTUBE





Szálláshelyek:


TATABÁNYA


TATABÁNYA KÖRNYÉKE





Turul-madár



Gerecse Kapuja Látogatóközpont




 





 





 

 



Iratkozz fel az eseményekre!







Vasalt mászóút,

via ferrata Tatabányán

 

 

 


 


Agora Nonprofit Kft.-Tatabánya Pont | Telefonszámunk: (+36 34) 688.188 | Közérdekű adatok