Big Band és Falusi Mariann a Jászaiban

A XIII. Tatabányai Tavaszi Fesztivál legkiemelkedőbbnek mondható rendezvénye, az aaleni Big Band és a Tatabánya Big Band közös fellépése volt a Jászai Mari Színház, Népházban 2012. március 31-én, szombaton 19 órakor. A vendégművész Falusi Mariann volt, aki énekhangjával megmutatta, a jazz világában is megállja a helyét. A zenekar karnagya a kiváló jazz-muzsikus Elek István volt.

Falusi Mariann Tatabányán
Falusi Mariann Tatabányán

A műsor első részében Tatabánya egyik testvérvárosa, Aalen zeneiskolájának nagyzenekara lépett fel, Robert Wahl vezetésével. A vendégeket Ludányi Tamás köszöntötte, majd a Tatabánya Big Band vezetője elmondta, hogy 15 éve az aaleniek adták az ötletet, hogy Tatabányán is legyen big band. Az aaleniek játéka precíz és fegyelmezett volt, és kellően harsány, ahogy egy big bandhez illik. Egyórás műsorukban hallhattunk tőlük filmzenét és popzenét egyaránt, és néhány kiváló szólót, főleg Lukas Wahl trombonostól. A profi zenészekből és zeneakadémia hallgatókból álló Tatabányai Big Band-et az idén is Elek István vezényletével. Az este folyamán bebizonyították, hogy egy big band nemcsak harsány és hangos, de halk és lírai is tud lenni.

Falusi Mariann elsőízben három zeneszámban szerepelt vendégművészként, majd visszatért a színpadra és Elek Istvánnal ők vitték a showt, közös táncukkal és olyan slágerekkel, mint a " 'S Wonderful", a "Summertime" és a "New York, New York". A ráadásban már a közönség is énekelt, miközben Elek Pista bemutatta a zenekar többi tagját: Pozsár Béla – zongora; Fatuska Benjámin – gitár; Laskay Péter – dob; Papp István – bőgő; Puskás Csaba, Juhász Csaba, Belső Máté, Könyves Norbert – trombita; Schreck Ferenc, Papp Mátyás, Mike Krisztián, Molnár Lajos – pozan; id. Ludányi Tamás, ifj. Ludányi Tamás, Laskay Dániel, Laskay Zsolt, Kerti István, Kiss András – szaxofonok.

forrás: tatabanya.hu



Tatabánya Pont
Rendezvényszervező és Turisztikai Iroda


Szeretettel várjuk Tatabányán!














Matricagyűjtő játék


2017-ben lesz még lehetőség matricához hozzájutni.
További információ itt is
elérhető lesz a honlapon.




Turul-madár



Figyelem!
Építkezés zajlik a Turul-madár

melletti parkolóban és környékén.
Kérjük,
IDE KATTINTVA
tájékozódjon, mielőtt ellátogat az emlékműhöz.
Az építkezés ideje alatt is látogatható a Turul parkerdő!



Látványterv


 






Jó szerencsét! Emlékév
2016. december 24.-2017. október 8.
KATTINTSON IDE!



 

 



Iratkozz fel az eseményekre!







Vasalt mászóút,

via ferrata Tatabányán

 

 


 

 







 

 


 

Feliratkozás hírlevélre

Email cím:

Agora Nonprofit Kft.-Tatabánya Pont | Telefonszámunk: (+36 34) 688.188 | Közérdekű adatok