Fura Csé - Rapszövegből nyolcadikos tananyag


Interjú - Fura Csé
| Zenész, ismert rapper. Beválogatták a Red Bull Pilvaker elnevezésű színházi produkcióba, verse bekerült a 8. osztályos tankönyvekbe is. A tatabányai Molnár Csaba, művésznevén Fura Csé nemrégiben megalapította a Follow The Flow együttest. Fura Csé huszonnyolc éves. 



Tatabánya Pont: Kezdetek? Indulás?
Fura Csé: Tatabányai vagyok, még ma is itt élek. Elég korán megfogalmazódott bennem, hogy kipróbálom a zenét, a rapet. Ennek ellenére kezdetben focista szerettem volna lenni, aztán egy sérülés egyértelműen a zene felé terelt. Ekkor kezdtem komolyabban szövegeket írni, ismerkedni a színpaddal, hiszen a legtöbb iskolai rendezvényen szerepeltem, vagy szerepeltünk a bandámmal…


Tatabánya Pont:
Már akkor csapatot alapítottál?

Fura Csé: Igen, az általánosban volt az első... és azóta sok minden történt. Az underground stílust másodmagammal kezdtem, voltak különféle felállások – szólóban is szerepeltem, aztán a Káva együttessel lettünk ismertek – saját zenénkkel bejártuk az országot és klubokban, kisebb-nagyobb eseményeken léptünk fel. Remek időszak volt...


Tatabánya Pont:
...aztán szólózni kezdtél...

Fura Csé: Igen. Együtt dolgozhattam kitűnő zenészekkel, dalokat, klipeket készítettem, külföldön is bemutatkoztam, majd megismerkedtem az aranylemezes BLR-rel , aki korábban Majkával és Curtis-szel is dolgozott. Azonnal megtaláltuk a közös hangot. Remekül tudunk együttműködni, dolgozni.



Tatabánya Pont: Mikor jött a Follow The Flow ötlete?
Fura Csé: BLR-rel való közös munka során merült fel a zenekarépítés. Szerencsénk van, hiszen mindketten rendelkezünk megfelelő kapcsolatrendszerrel, ismerünk remek zenészeket, akikkel el tudtuk képzelni a közös munkát. Másfél évvel ezelőtt mutatkoztunk be – saját klippel, dallal a youtube-on. Szerencsére rengeteg ember kattintott ránk rövid időn belül és ez remek visszajelzés volt számunkra. Az együttes most nyolc tagú – rapparek, énekesek, zenészek – természetesen van köztük több tatabányai is.





Tatabánya Pont: Négy saját zeneszámmal, és egy Valentin-napi szakítós klippel, a Hagyod menni-vel örvendeztettétek meg eddig a rajongóitokat...
Fura Csé: Igen, nem véletlenül nyúltunk ehhez a témához sem. Sokan írnak szerelemről, bánatról, de a szakítás utáni néhány napról kevesebben. Ezt akartuk szemléltetni – egy különleges szemüvegen keresztül, ahogy mi látjuk. A zenekari dalok mellett persze a saját számaimat is átdolgoztuk, és játsszuk a koncerteken.





Tatabánya Pont:
Hogyan születnek a dalok?

Fura Csé: Furák Peti, a billentyűs, BLR és én összeállunk. Jön egy ötlet – dallam, vagy szöveg – és arra építkezünk.

Tatabánya Pont: Koncertek?
Fura Csé: Most lesz áprilisban a Dürer Kertben a bemutatkozó koncertünk, már nagyon várjuk és sokat készülünk rá. Érkeznek megkeresések, igazából most indul a zenekar. Tatabányán a sörfesztivál első napján, június 16-án lépünk fel. Szeretnénk majd egyszer igazi nagy fesztiválokon fellépni, mint a VOLT, vagy a SZIGET...




Tatabánya Pont: Szerepelsz a Red Bull Pilvaker produkcióban, amely új köntösben mutatja be a hazafiságukról ismert költőket: 1848-at.
Fura Csé: Igen. Egy előválogatás előzte meg ezt a produkciót még 2012-ben, akkor még versenyként.  Forradalmi verseket kellet újra gondolni, majd a legjobb tíz pályázónak igényesen előadnia. A rap kategóriát megnyertem, és azóta is szerepelek a produkcióban. Óriási élmény, és nagyon más, mint amit eddig csináltam. Egy nagyjából száz fős stábhoz kell alkalmazkodni, színházi körülmények között. Itt a közönség ül, igazi produkciót vár... és nagyon örülök, hogy mindig nagy sikere van az előadásnak.

Tatabánya Pont: Később kerültél be a 8. osztályos tankönyvekbe is.
Fura Csé: Nagyon nagy elismerés és öröm számomra, hogy szerepelhetek a nyolcadikosok olvasókönyvében.    

Tatabánya Pont: Megváltoztatott az ismertség?
Fura Csé: Nem, hiszen nagyon lassan, fokozatosan haladok – semmi sem hullik hirtelen az ölembe. Mindenért meg kell dolgozni. Sokszor a tehetség kevésbé számít, a kitartás a fontos.

Tatabánya Pont: Elégedett vagy?
Fura Csé: Igen, ugyanakkor mindig keresem az újabb és újabb kihívásokat, lehetőségeket; fantasztikus hét remek zenésszel, művésszel együtt dolgozni, zenélni. Nagyon várjuk már a bemutatkozó nagykoncertet és a további lehetőségeket...





2017. április 7.
Tatabánya Pont - Sugár Gabi

Fotó: Molnár Csaba - Fura Csé

 


 

Red Bull Pilvaker: Szavak (részlet)


FURA CSÉ:

"Szavak nélkül üres a lap
Halad a kéz, épül az alap
(Szavak) Dalolnak és dadognak ők
(Szavak) Gügyögnek, mint a szeretők."



 


Kapcsolódó cikk:

A Follow the Flow is fellép az 5. Tatabányai Sörfesztiválon






Tatabánya Pont
Rendezvényszervező és Turisztikai Iroda


Szeretettel várjuk Tatabányán!














Matricagyűjtő játék


2017-ben lesz még lehetőség matricához hozzájutni.
További információ itt is
elérhető lesz a honlapon.




Turul-madár



Figyelem!
Építkezés zajlik a Turul-madár

melletti parkolóban és környékén.
Kérjük,
IDE KATTINTVA
tájékozódjon, mielőtt ellátogat az emlékműhöz.
Az építkezés ideje alatt is látogatható a Turul parkerdő!



Látványterv


 






Jó szerencsét! Emlékév
2016. december 24.-2017. október 8.
KATTINTSON IDE!



 

 



Iratkozz fel az eseményekre!







Vasalt mászóút,

via ferrata Tatabányán

 

 


 

 







 

 


 

Feliratkozás hírlevélre

Email cím:

Agora Nonprofit Kft.-Tatabánya Pont | Telefonszámunk: (+36 34) 688.188 | Közérdekű adatok