Hazai győzelem a vízilabda gálán


A többek között Kásás Tamással, Kósz Zoltánnal és Steinmetz Barnabással felálló Magyarország All Star csapata egykori tatabányai kiválóságokkal mérte össze erejét 2015. július 3-án, pénteken a Tatabányai Gyémánt Fürdőben.




A program zárásaként a magyar férfi válogatott Szlovákia ellen aratott fölényes, 14-5 arányú győzelmet. A gála kiváló megalapozója volt a következő idénynek, amit a TVSE együttese már az élvonalban kezd.





A Vizipolo.hu beszámolója szerint a magyar válogatott könnyedén győzött Szlovákia ellen barátságos találkozón, Tatabányán 2015. július 3-án. A fiatal Nagy Ádám bizalmat kapott a szövetségi kapitánytól, első alkalommal volt válogatott.

A kedden rekrutált Szivós Márton még utcai ruhában, beöltözve figyelte társait, de mint elmondta, azért már a nap folyamán már ott volt a társak között, az edzésen. A magyar férfi vízilabdaválogatott a kazanyi világbajnokságra készül, nyakunkon az év legnagyobb eseménye, ennek a felkészülésnek része többek között a szlovákok elleni barátságos mérkőzés. Tatabányán egész pénteken a póló körül forgott a világ, kora délután All Star-gálát rendeztek, este pedig a válogatott fellépése. Benedek Tibor a jövő hét végi Vodafone-kupát beharangozó sajtótájékoztatón jelentette be, hogy szerkezeti át- (illetve vissza-)rendeződés miatt Salamon helyett Szivós érkezett a keretbe. Szerdán pedig az derült ki, Jansik is elköszönt, a szűkítés jegyében - írja a vizipolo.hu.





A szlovákok ideális partnernek ígérkeztek, tekintve, hogy pár hete az Universiade-csapat is könnyen győzött északi szomszédunk ellen, 12-7-re. Igaz, aztán az egyetemi világversenyre készülők a nagyválogatottat is legyőzték. Persze Benedek Tibor csapata még koránt sincs csúcsformában, folyik az alakítgatás, mindennek majd a vb-re kell tökéletesnek lennie.

Szivós mellett ezúttal Nagy Viktor, Hárai Balázs és Madaras Norbert is pihent, viszont kíváncsian várhattuk, a kerettel készülő, mindössze 17 éves Nagy Ádám vajon lehetőséghez jut-e a felnőttek között...

Jól kezdett a magyar válogatott, legalábbis hamar 4-0-s vezetéshez jutott – ez több mint jó kezdés. Gór-Nagy góljával szereztünk előnyt, majd vízbe szállt Nagy Ádám is. Második gólunkat Varga Dénes lőtte, aztán Vámos majd Német Toni villant. A tatabányai gála folytatódott (4-0).





A második felvonásban tovább fesztiváloztunk: négy gólt lőttünk, négy gyönyörű gólt hasonló pozícióból, középről, távolról – Hosnyánszky, Varga Dénes, Erdélyi, Manhercz.  Közben Nagyot is felavatták, megkapta első kiállítását, de már 8-0-ra vezettünk, amikor Bruder szépített. Ne feledjük, a szlovákoknál tempózik már az OSC kassai születésű játékosa, Bundschuh, de ez sem segített. Félidőre Erdélyi találatával 9-1-gyel mentünk.

Bedő lőtte 10. gólunkat, a forró nyári időben játszadoztunk az ellenféllel. Lévai is beállt, a tatabányai kötődésű kapus nagy védésekkel mutatkozott be. A végén kicsit közelebb engedtük a szlovákokat, de lényeg, a Vodafone-kupa előtti sikeres főpróba megvolt.




A Vizipolo.hu-nak Lévai Márton, a válogatott kapusa nyilatkozott: "Tatabányai születésű vagyok, mindig jó itt védeni. Két éve is volt egy válogatott meccs itt, remek a hangulat, sok az ismerős, jól éreztem magam. Mindössze a szembe sütő napfény zavart, azzal nehezen tudtam megbirkózni, mire belejöttem, le is fújták a meccset. Az első két negyed sima volt, azt mondom, hogy ez a csapat igazi arca. Ilyen teljesítménnyel, a reményeim szerint, a Vodafone-kupát is itthon tarthatjuk. Szombaton Balaton-átúszás –szerencsére nem időre kell-, aztán hétfőtől folytatódik az edzések sora."





Tatabányán mindig fontos szerepet töltött be a vízilabda: már jóval Tatabánya várossá alakulása előtt, 1924-től kialakult a vízilabdacsapat a Tatabányai Sport Club berkein belül. A tatabányai vízilabda legnagyobb fellendülése mégis a Tatabányai Bányászhoz volt köthető, hiszen 1976-tól egészen 1991-ig megszakítás nélkül az élvonalban játszottak.




Most egy új mérföldkőhöz érkezett a vízilabda Tatabányán: a Tatabányai Vízmű Sportegyesület vízilabdacsapata idén az OB II.-ben a második helyezést érte el, melynek értelmében a 2015/2016-os idényben az OB. 1.-ben, az első osztályú bajnokságban játszhatnak majd, 24 év után újra.

Schmidt Csaba polgármester döntésének értelmében Tatabánya Megyei Jogú Önkormányzata 10 millió forinttal támogatja a városi vízilabdacsapatot a sikeres OB. I.-es indulás érdekében.






Barátságos férfi vízilabda-mérkőzése, Tatabánya

Tatabánya, Gyémánt Fürdő, 600 néző

Magyarország – Szlovákia 14-5 (4-0, 5-1, 3-2, 2-2)

Gólszerző: Bedő 3, Erdélyi 2, Varga Dénes 2, Vámos 2, Manhercz, Hosnyánszky, Gór-Nagy, Német, Angyal ill. Bruder 2, Famera 2, Kolarik




Forrás: vizipolo.hu, tatabanya.hu
fotó: Tatabánya Pont





Tatabánya Pont
Rendezvényszervező és Turisztikai Iroda


Szeretettel várjuk Tatabányán!














Matricagyűjtő játék


2017-ben lesz még lehetőség matricához hozzájutni.
További információ itt is
elérhető lesz a honlapon.




Turul-madár



Figyelem!
Építkezés zajlik a Turul-madár

melletti parkolóban és környékén.
Kérjük,
IDE KATTINTVA
tájékozódjon, mielőtt ellátogat az emlékműhöz.
Az építkezés ideje alatt is látogatható a Turul parkerdő!



Látványterv


 






Jó szerencsét! Emlékév
2016. december 24.-2017. október 8.
KATTINTSON IDE!



 

 



Iratkozz fel az eseményekre!







Vasalt mászóút,

via ferrata Tatabányán

 

 


 

 







 

 


 

Feliratkozás hírlevélre

Email cím:

Agora Nonprofit Kft.-Tatabánya Pont | Telefonszámunk: (+36 34) 688.188 | Közérdekű adatok