Kezdetét vette az Advent


Kezdetét vette az Advent. Az ablaknyitogatás, a különböző műsorok, és az Adventi vásár, a hatalmas karácsonyfa köré gyűjti nap, mint nap a város apraját és nagyját, egészen karácsonyig az Árpád téren 2013-ban is. Az első ablakot Schmidt Csaba polgármester nyitotta ki, miután meggyújtották a város adventi koszorúján a gyertyát.



További képekért kattintson a fotóra! Érdemes!

Percre pontosan öt órakor csendült fel a városközpontban az az ismerős dallam, amely a legtöbb tatabányai számára egyet jelent: közeleg a karácsony. A Szent Erzsébet Óvoda növendékeinek műsorával kezdetét vette az idei év ablaknyitogató rendezvénye, amely a már megszokott Adventi Vásárral párosul.



További képekért kattintson a fotóra! Érdemes!

Schmidt Csaba polgármester köszöntötte a téren összegyűlt, forró teát kortyolgató tömeget, és elmondta: ahhoz, hogy az ünneplőbe öltöztessük lelkünket, nagy segítség nekünk évről évre ez a vásár, és az ablaknyitogatás. Civil szervezetek, iskolák, óvodák találkozhatnak itt, minden nap és együtt készülhetünk az ünnepekre – fogalmazott a polgármester. Mindig szükségünk van a szeretetre, és hogy nyitott szívvel járjunk, de most a karácsony közeledtével egyre jobban vágyunk erre, ezért is köszönettettel tartozunk a Mosolygós Gyermek Alapítvány és a Tatabánya Pont összefogásában megvalósuló kezdeményezésnek, amelynek köszönhetően együtt élhetjük át az Adventet a város központjában – hallhattuk a városvezetőtől.
Az óvodások újabb énekét követően Bencsik János országgyűlési képviselő is megosztotta gondolatait a várakozó tömeggel. A képviselő úgy fogalmazott: ebben az időszakban leküzdjük apró félelmeinket, és boldogsággal telítődünk. Advent idején leporoljuk az egész évben ránk telepedett „pókhálót”, hogy megtisztulva állhassunk szent este a karácsonyfa előtt. Nagy öröm, hogy mindezt együtt tehetjük meg itt – hallhattuk Bencsik Jánostól.

Az ünnepi köszöntőket követően, Nagy László prépost, néhány kísérő gondolatát osztotta meg a több százas tömeggel, majd meggyújtotta az első gyertyát a város adventi koszorúján. Ezután Schmidt Csaba nyitotta ki az első ablakot a gigantikus méretű adventi naptárban, ahol felvillant az gyönyörűen kivilágított kép és hivatalosan is kezdetét vette az advent.



További képekért kattintson a fotóra! Érdemes!

Az adventi időszakban mindennap profi és amatőr művészek, művészeti csoportok lépnek fel az Árpád téren, és a hagyományoknak megfelelően egészen december 23-ig, délután öt órakor nyitják ki az ablakokat, valamint minden vasárnap lesz gyertyagyújtás is.



További képekért kattintson a fotóra! Érdemes!

szöveg: tatabanya.hu





Tatabánya Pont
Rendezvényszervező és Turisztikai Iroda


Szeretettel várjuk Tatabányán!














Matricagyűjtő játék


2017-ben lesz még lehetőség matricához hozzájutni.
További információ itt is
elérhető lesz a honlapon.




Turul-madár



Figyelem!
Építkezés zajlik a Turul-madár

melletti parkolóban és környékén.
Kérjük,
IDE KATTINTVA
tájékozódjon, mielőtt ellátogat az emlékműhöz.
Az építkezés ideje alatt is látogatható a Turul parkerdő!



Látványterv


 






Jó szerencsét! Emlékév
2016. december 24.-2017. október 8.
KATTINTSON IDE!



 

 



Iratkozz fel az eseményekre!







Vasalt mászóút,

via ferrata Tatabányán

 

 


 

 







 

 


 

Feliratkozás hírlevélre

Email cím:

Agora Nonprofit Kft.-Tatabánya Pont | Telefonszámunk: (+36 34) 688.188 | Közérdekű adatok