Ünnepélyes avató lesz a Május 1. parkban


2015. július 12-én, vasárnap a Május 1. park ünnepélyes avatója lesz. A méltán népszerű park felújítása a befejezéséhez közeledik. A rendezvényen fellép a Piramis együttes és a Kaláka zenekar is. A családi programokat este lézershow zárja. A park elkészülte után a gyerekek nagy örömére a játszóeszközökön lehetőség lesz kúszni, mászni, lógni és csúszni is, amíg a szülők, nagyszülők az őshonos tölgyfák árnyékában pihenhetnek, beszélgethetnek az óriási szökőkút szomszédságában. A rendezvény ingyenes!





A parkavató alkalmából nagyszabású családi nappal készülnek a szervezők, amelynek keretében koncertet ad a Kaláka zenekar is, de lesz még Vitéz László bábelőadás a Fabula Bábszínház jóvoltából, valamint vásári komédiások előadásában Egérparádét is megnézhetnek a gyermekek, emellett lesz lovaskörhinta, arcfestés, élő óriás társasjáték. A délutáni átadón beindul a szökőkút is, amelyet érdemes lesz a helyszínen is figyelemmel kísérni. Este színpadra lép a Piramis együttes, a koncert után lézershow várja a látogatókat.


Program:

14 órától családi programok a Május 1. parkban

14:00 Bányász padok avatása, a Grafikai Műhely, valamint a Fotó- és Filmdokumentációs Műhely alkotásainak kiállítás megnyitója


14:15 Egérparádé - vásári komédia




14:45 Kaláka gyermekkoncert


16:00 A park ünnepélyes avatása (a színpadon és a szökőkútnál)



Ha látni szeretné, hogyan indul el a szökőkút, jöjjön el július 12-én, vasárnap délután a Május 1. parkba!




17:00 Janicsák Veca koncert


17:30 Vitéz László bábelődás

18:00 Eredményhirdetés (óvárosi matricagyűjtő játék)

18:10 Show Formációs Táncegyüttes

18:30 4 For Dance együttes a színpadon

14:15 Egérparádé - vásári komédia



20:00 Piramis koncert (előzenekar a Bermuda Rockband) (a koncert is teljesen ingyenes, nem kell regisztráció)




A fotó 2012. augusztus 26-án, a tatabányai Fő Tér Avató Fesztiválon készült.

22:00 Lézershow


Ízelítő a megújult parkról:




A Május 1. park megközelítése:

- autóbusszal: Kérjük, tájékozódjon a KNYKK honlapján: www.knykk.hu
- gépjárművel: az M1-es autópályáról a "Tatabánya-Óváros" lehajtó után a körforgalomnál egyenes át a Kóta József úton, a rövid út végénél balra kanyarodva folytassa az utat a vasúti felüljáró alatt elhaladva, majd jobbra kanyarodva a Tatabánya Erőmű kéményét meglátva kérjük, jobb oldalon az irodaépületek között a legközelebbi parkolóhelyen parkoljon le. A parkolótól a park gyalog könnyen megközelíthető.


GPS koordináták:
47 33 28.6 N
18 25 26.2 E


Térkép:


A programváltoztatás jogát a szervezők fenntartják.



A park megóvása


Schmidt Csaba, Tatabánya polgármestere az alábbiak szerint kéri az Önök véleményét a Május 1. park további működésével kapcsolatban:


Kérdőív a Május 1. park működésével kapcsolatban

"A jövőben szeretnénk, ha a Május 1. park nem csak szép, szemétmentes, de biztonságos is lenne, ezért is döntöttünk úgy, hogy térfigyelő kamerákat helyezünk el a területén és kerítéssel zárjuk körbe. Kérem, az alábbi kérdésekre válaszolva, névtelenül, segítsen Ön is abban, hogy milyen óvintézkedéseket tegyünk még meg, hogyan vigyázzunk rá közösen!"

A KÉRDŐÍVET IDE KATTINTVA TÖLTHETI KI.






A rendezvény része a KDOP-3.1.1/D.1.-13-k-2013-0001 számú, "Hagyomány és megújulás Óvárosban" elnevezésű projektnek.

Az "Óváros megújul" projektelem korábbi eseményeiről részletesen IDE kattintva olvashat.


Fő támogató: Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata

Szervezők: Tatabánya Pont Rendezvényszervező Iroda, A Vértes Agorája

A kultúra ezüst fokozatú támogatója: Dot-Ing Ingatlan- és Hiteliroda
A kultúra bronz fokozatú támogatói: BD, AGC, Extrém Park

Együttműködő partner: Sipos Család (barokk lovas körhinta)

Együttműködő média partnerek: Forrás Rádió, Mi Tatabányánk városi havilap, tatabanya.hu, Keminfó - Több, mint hirdetési újság, 24 Óra, kemma.hu, Tatabányai TV, OxygenTV, Szuperinfó, infotatabanya.hu, Magasbol.hu





Tatabánya Pont
Rendezvényszervező és Turisztikai Iroda


Szeretettel várjuk Tatabányán!














Matricagyűjtő játék


2017-ben lesz még lehetőség matricához hozzájutni.
További információ itt is
elérhető lesz a honlapon.




Turul-madár



Figyelem!
Építkezés zajlik a Turul-madár

melletti parkolóban és környékén.
Kérjük,
IDE KATTINTVA
tájékozódjon, mielőtt ellátogat az emlékműhöz.
Az építkezés ideje alatt is látogatható a Turul parkerdő!



Látványterv


 






Jó szerencsét! Emlékév
2016. december 24.-2017. október 8.
KATTINTSON IDE!



 

 



Iratkozz fel az eseményekre!







Vasalt mászóút,

via ferrata Tatabányán

 

 


 

 







 

 


 

Feliratkozás hírlevélre

Email cím:

Agora Nonprofit Kft.-Tatabánya Pont | Telefonszámunk: (+36 34) 688.188 | Közérdekű adatok