X. Mazsorett Európa-bajnokság


2013. augusztus 22. és 25. között határozott lépések, színes egyenruhák, erőteljes sminkek és rengeteg fiatal lány töltötte meg a megyeszékhely központját, akik a X. Mazsorett Európa-bajnokságra érkeztek és négy napon át mérték össze tudásukat a kontinens legjobbjaival. A botos szóló produkciókban mindhárom korosztályban remekeltek a hazai versenyzők: kadét és junior kategóriában a dobogó első és második, szeniorban pedig még a harmadik fokára is magyar lány állhatott.



A vasárnapi záró eseményen Schmidt Csaba gratulált és adta át a díjazottaknak járó elismerő érmeket, kupákat valamint örömét fejezte ki, hogy megyeszékhelyünkön tartották a Mazsorett Európa bajnokságot, és jó érzéssel nyugtázta, hogy a megyei eredmények is büszkeségre adnak okot.




Az 1400 mazsorett közül, Tatabányáról  a Bányász Mazsorett Együttes, a Kodály Zoltán Általános Iskola mazsorettjei, valamint megyénkből még  Oroszlányból a Hébé tánccsoport, vértesszőlősi és rédei  mazsorettek vettek részt a versengésben. A jó idő is adott  volt  rendezvény sikeres lebonyolításához. Az Európa-bajnokság  rendezési jogát a   Magyar Majorette Szövetsége (MMSZ) pályázat útján nyerte el, elnökük Geisztné Gogolák Éva, aki fontosnak tartotta elmondani, hogy az Eb  megrendezését Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata  is támogatta technikai eszközökkel, helyszín biztosításával, valamint a rendezésben nagy segítség volt számukra a  Tatabánya Pont Rendezvényszervező és Turisztikai Iroda.



Az  Európa-bajnokságok hagyománya, hogy  megválasztják  a Miss Majorette-et. Ezt a  a címet a zsűri ítéli oda, amelyet ezúttal egy rendkívül csinos cseh hölgy, Alena Chapulova érdemelt ki, a 2.  Fülöp Boglárka (Oroszlány, Hébé  Tánccsoport), míg a 3. egy ukrán hölgy lett, Zlata Kupelska. A verseny kiegészítő programjában szombaton este az népszerű  Carbonfools zenekar adott koncertet, amelyen a Kodály iskola mazsorettjei is felléptek- saját koreográfiájukkal, óriási sikert aratva. A vasárnapi díjátadó ünnepség végén a nemzetközi szövetség, az International Majorette Association (IMA) zászlaját hivatalosan átadták a jövő évi rendező ország, Horvátország nemzeti majorette szövetsége elnökének.


szöveg: tatabanya.hu





Tatabánya Pont
Rendezvényszervező Iroda


Szeretettel várjuk Tatabányán!



 8. Tatabányai Sörfesztivál 
2022. június 17-18-19.
KATTINTS IDE!



 


 


KÖVESSEN MINKET
KÖZÖSSÉGI OLDALAINKON!

FACEBOOK

INSTAGRAM

YOUTUBE





Szálláshelyek:


TATABÁNYA


TATABÁNYA KÖRNYÉKE





Turul-madár



Gerecse Kapuja Látogatóközpont




 



 



Vasalt mászóút,

via ferrata Tatabányán

 

 

 


 


Agora Nonprofit Kft.-Tatabánya Pont | Telefonszámunk: (+36 34) 688.188 | Közérdekű adatok