0000-00-00 00:00:00

A Jászai Mari Színház, Népház és a Tatabánya Pont közös rendezvényén Nagy-Kálózy Eszter színművész volt Schmidt Csaba polgármester vendége 2012. március 27-én, kedden este. Az egyórás, oldott hangú beszélgetés hallgatói egy rokonszenves, a hivatásához tehetséggel és szakmai alázattal viszonyuló művészt ismerhettek meg, aki többek között elmondta: "a színészet folyamatos kihívás", amelynek szavai szerint, nem könnyű megfelelni.

Kávéházi Esték - Nagy-Kálózy Eszter fotó
Megtelt a kávéház a Jászai Mari Színház, Népházban


0000-00-00 00:00:00

Felcsendült egy Kodály Zoltán gyűjtéséből származó székely népballada és ezzel 2012. március 19-én elkezdődött a XIII. Tavaszi Fesztivál városunkban. Az idei rendezvénysorozattal Kodály Zoltán előtt tisztelegnek. Végh Zsuzsanna, az Erkel Ferenc Zeneiskola tanárának éneke után Dezső Marianna, az intézmény igazgatója arról beszélt, hogy a mostani programsorozat Kodály szellemi öröksége előtt tiszteleg a zeneszerző születésének 130. és halálának 45. évfordulóján.


Tatabányai Tavaszi Fesztivál megnyitója


0000-00-00 00:00:00

2012. március 20-án Fiatalok Európája címmel képzési és információs börzén vehettek részt azok a végzős középiskolások, akik ellátogattak a tatabányai Omega Parkba. Az egész napos rendezvényen hetvenkét munkáltató képviseltette magát és lehetőség nyílt, hogy személyes kapcsolat alakuljon ki a leendő munkavállalókkal.


Nagyon sok fiatal vett részt a rendezvényen


0000-00-00 00:00:00

Az 50 éves jubileumát ünneplő Omega magyarországi koncertkörútjának harmadik állomása Tatabánya volt. Schmidt Csaba polgármester is köszöntötte a zenekart, a tatabányai és a határon innen- és túlról érkezett közönséget. Elmondta: minden Omega koncert ünnep, így érthető, hogy zsúfolt ház van a Földi Imre Városi Sportcsarnokban. Schmidt Csaba ajándékként az együttes 1971-es tatabányai koncertjén készült fotót - Raáb Zoltán felvételét - nyújtotta át Benkő Lászlónak. A város vezetője polgármesteri keretéből a létesítmény bérleti díjával támogatta a rendezvényt.


Omega koncert Tatabányán 2012. március 17-én


0000-00-00 00:00:00

A Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja 2012. március 20-án a tatabányai Omega Parkban Fiatalok Európája néven képzési- és információs börzét rendez a fiataloknak. A rendezvényre elsősorban a végzős középiskolásokat várják, akik a hazai és külföldi munkavállalásról, a képzéről, az idegennyelvtudás fejlesztéséről tájékozódhatnak és karrier-tanácsadást is kaphatnak. A napot az X-faktorból jól ismert Baricz Gergő koncertje zárja.

Baricz Gergő - X-faktor
Baricz Gergő - X-Faktor




Tatabánya Pont
Rendezvényszervező és Turisztikai Iroda


Szeretettel várjuk Tatabányán!



 

68. Tatabányai Bányásznap
TOMBOLA SORSOLÁS
NYERŐSZÁMOK

Kattinston ide!





Szálláshelyek:


TATABÁNYA


TATABÁNYA KÖRNYÉKE





Turul-madár



Gerecse Kapuja Látogatóközpont




 





 





 

 



Iratkozz fel az eseményekre!







Vasalt mászóút,

via ferrata Tatabányán

 

 


 

 

 


 


 


Agora Nonprofit Kft.-Tatabánya Pont | Telefonszámunk: (+36 34) 688.188 | Közérdekű adatok